Timi vagyok, egy kisebb városban élek, irodában dolgoztam, második munkahelyemen. Elképesztően sokat kínlódtam azon, hogy váltsak. Az ismerősi körömben mások is úgy voltak vele, hogy fél évet érdemes várni, hátha jobb lesz. És mi történt a fél év alatt? Csak romlott a helyzet, nem lett jobb sem a munkám, sem a kollégák. Nekem az volt a bajom, hogy sokkal több feladat volt, mint amit el lehetett végezni, mindig úsztam, és soha nem volt vége. Ráadásul nagyon pletykás hely volt, nagyon rosszindulatú kollégákkal, ahol, ha nem voltál ott, akkor biztosan rád sóztak a távollétedben még 10 új feladatot, így nem mertem elmenni szabadságra, mert tudtam, hogy utána képtelen leszek hetekig utolérni magam.

Nekem végül az hozta meg az áttörést, hogy egy A/4-es sima fénymásolópapírra írtam egy plusz és egy mínusz jelet, és felsoroltam, mi van mellette, mi van ellene. Fizetés, kollégák, munkaterhelés, bejárás, stb. Hogy ez csak egy tipikus magyar munkahely, vagy annál sokkal jobb? Máig nem tudom eldönteni, de nekem nem volt jó.

Nekem ez a papír elég lökést adott, hogy váltsak.

Úgy egy órát töltöttem azzal, hogy mind a két oldalra azonos mennyiségű érvet felírjak. Azért volt jó, mert így azt is tudtam mérlegelni, hogy amit felírtam, az mennyire fontos nekem. Így kiderült, hogy mi múlik rajtam, mi az, amin soha nem fogok tudni megváltoztatni. Például soha nem lesz itt nyugtom a rosszindulatú kollégáimtól. Ha kilépek az ajtón, mire visszajövök, biztos, hogy két újabb feladatot átraknak hozzám. 

Az volt a döbbenetes, hogy amikor később újra a kezembe akadt a papír, akkor is jó volt megint végigolvasni. Egyszerűen megnyugtató volt, hogy mennyire szarul is éreztem magam a bőrömben a régi helyemen. Mert azért hozzátartozik a sztorihoz, hogy a mostani helyem sem sokkal jobb.

Sokszor el is keseredek ezért, hogy csöbörből vödörbe kerültem.
Ráadásul én sokszor visszavágytam a régi helyemre, megszépültek az emlékek.
Ahogy az ismerőseim egymás után feltették a kérdést: De hát miért hagytad ott? Én azt vettem észre magamon, hogy egy idő után már magamnak is újra és újra feltettem a kérdést, és már nem is tudtam pontosan a választ… most kiraktam a hűtőre a papírt, hogy ne feledkezzek el róla: nem hóbort volt, hogy kiléptem.